Új céget alapít a békéscsabai önkormányzat

A békéscsabai közgyűlés új városüzemeltetési cég alapításáról döntött, ennek értelmében a cég 10 éven keresztül egyebek mellett ellátja a közmű-, a közút-, a közterület-fenntartási-, a köztisztasági feladatokat, a parkok, játszóterek karbantartását. 

Az önkormányzat idén 7 millió forintot, a jövő évi költségvetésben 142 milliót biztosítana a cégnek. A közgyűlés szeptember végi ülésén már elfogadta az új cég alapítását, akkor azonban Szarvas Péter felfüggesztette a döntést, és új határozat meghozatalát kérte. Hiányolta a cég üzleti tervét, kifogásolta, hogy mi lesz a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályán dolgozókkal, valamint az eddig a feladatokat ellátó, főként békéscsabai vállalkozásokkal. 

 

Új céget alapít a békéscsabai önkormányzat

Az önkormányzat idén 7 millió forintot, a jövő évi költségvetésben 142 milliót biztosítana a cégnek

 

A 11 tagú Fidesz-frakció akkor a polgármester álláspontjára úgy reagált, hogy egy önkormányzati tulajdonú cég a jelenleginél sokkal gyorsabban, rugalmasabban és olcsóbban láthatná el a feladatokat. A legutóbbi ülésre egy munkacsoport kidolgozott egy üzleti tervet, azon pedig módosítottak, hogy a különböző engedélyezési, közterület-használati ügyek nem kerülnének az új cég feladatkörébe, hanem a polgármesteri hivatalban maradnának. Utóbbi módosítást a városvezető "komoly eredménynek" nevezte. Javasolta, hogy ne tíz, csak három évre kössenek szerződést a feladatok elvégzésére az új céggel. Ezt a közgyűlés elutasította.

 

MTI/T.D.