Sok szabálytalanságot találtak a benzinkutaknál

"csalódás A kutak hét százalékánál kevesebb benzint kaptak az autósok, mint amennyit fizettek
Soron kívüli ellenőrzést tartott a benzinkutaknál az Országos Mérésügyi Hivatal a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel és a területi felügyelőségekkel közösen. Országszerte 224 üzemanyagtöltő állomáson vizsgálódtak, és a fogyasztókat is érintő mérésügyi hiányosságot 45 helyen találtak.

Utoljára 2001-ben vizsgálták az üzemanyagtöltő állomásokat – tudtuk meg Kathi Attilától, a főfelügyelőség szóvivőjétől.

Azt is elmondta, hogy a mostani kifogások aránya alacsonynak tekinthető, hiszen általában 60-70-80 százalék szokott lenni ez a szám, főleg idegenforgalmi szezonban. Arra a kérdésünkre nem tudott válaszolni, hogy legközelebb mikor várható hasonló vizsgálódás. Annyi bizonyos, hogy utóellenőrzést tartanak, ilyenkor azokat a cégeket látogatják meg a fogyasztóvédők, amelyeknél valamilyen hiányosságot állapítottak most meg. Megnézik, hogy ezt kiküszöbölték-e. "

(Forrás: www.bmhirlap.hu)