"Hatvan esztendeje rombolták le a vasútállomást és környékét

Éppen hatvan éve történt. Öt perc alatt megtudta a megyeszékhely, milyen az igazi pokol. Addig is adódott alkalom szembesülni a háborúval, de ami azon a ragyogó délelőttön történt...
"1944. szeptember 21-én reggel levegőbe emelkedtek az 5. osztály gépei, a 463. csoport századai 8.03-kor találkoztak a dél-olaszországi Lesina-tó felett. A 99-esek a tó északi csücskénél gyülekeztek egy perccel később. A magyar légtérbe induló kötelék 9 órára Slano felett állt össze félelmetesen robajló harci alakzattá. Védelmüket nagyszámú -körülbelül ugyanannyi - North American P-51-es Mustang vadászgép látta el. A vadászok parancsnoka Strotter tábornok volt. Az utat a magyar határig sűrű, többrétegű felhőzetben tették meg, ezért műszereikre és robotpilótáikra hagyatkoztak. Mire Szarvas térségébe értek, jelentősen javult az időjárás, és vele együtt a látási viszonyok, itt a sűrű kondenzcsíkokat húzó bombázóosztály ketté vált. Kétharmaduk tovább repült Debrecen felé, a 463-as és 99-es csoport fordulót tett, majd Békéscsaba felé haladtában támadó alakzatba - héttagú ékalakokba - rendeződött. A vasútállomáshoz oldalról, rézsút érkeztek. A célkijelölők megkezdték az ereszkedést, lokátorzavaró sztaniolcsíkokat szórtak, és füstgenerátorral kijelölték a bombák útját. Elsőnek a 463. bombázócsoport mintegy 5400 méter magasan repülő, középső két százada oldotta ki a 250 kilogrammos bombákat, körülbelül tízegynéhányat gépenként. A városban 10 óra 28-at mutattak az órák. Egy perc múlva a két szélső század indította a mélybe bombaterhét. Ez a sorozat pontosan a tervezett területen csapódott be. Utánuk a 6200 méter magasan repülő 99. csoport századai 10.30-kor és 10.31-kor oldották a bombákat. Hibás navigáció miatt utóbbiak eltévesztették a célt, a bombaszőnyeg a vasúttól messzebb eső részre, Jaminára hullott. A bombázás után a repülők Szabadka irányába fordultak, rendezték soraikat, és visszarepültek dél-olaszországi támaszpontjaikra.

A támadás veszteség nélkül, szinte rutinszerűen zajlott le.

A városban azon a bizonyos csütörtöki napon is volt 10 óra körül menetrendszerű, rutinná vált riasztás. A lakosság az óvóhelyekre vonult, a vasútnál folyt a vagonok és mozdonyok kimenekítése. Bár a fürjesi megálló baktere is jelezte az állomásnak a bombázók érkezését, ekkor már késő volt: sok vagon az állomáson rekedt. Mindenki ott talált menedéket, ahol tudott. Bár a támadás csak néhány percig tartott, a pusztítás súlyos volt és nyomasztó. Az első hullám 336 bombája a vasútállomást és környékét érte. A második hullám célt tévesztett bombái az ötödik kerületet szórták meg. Összesen 607, mintegy 135 és fél tonnányi bombát vetettek alá. Ennyinek a nyomát találta a kárfelvételi bizottság. A "bombaszőnyeg" területét nagyjából 100x300 méterben, azaz 30 ezer négyzetméterben (3 hektár vagy hat hold) határozták meg.
A sokkhatás ellenére a mentés azonnal megkezdődött. Már aznap esetére helyreállították a vasúti fővonalat, ezzel segítve az Aradot feladó katonai egységek visszavonulását. A romok alól pedig még szeptember 23-án délután is mentettek ki túlélőt. Szemtanúk szerint a mentést nehezítette, hogy nem álltak rendelkezésre gépek.

Sokak emlékeznek még erre a tragédiára, többnyire akkori gyerekek, fiatalok. Felhívásunkra, hogy a hatvanadik évforduló alkalmából segítsék emlékekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal a téma feldolgozását, sokan jelentkeztek - köszönet értre! Sokuknak még ebből a több mint két emberöltőnyi idő távlatából is könnybe lábadt a szeme, viszszagondolva a történtekre."

(Forrás: www.bmhirlap.hu)