Márciusban folytatódnak a földárverések Békésben

Márciusban több mint hétezer hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Békés megyében - jelentette be Gajda Róbert, megyei kormánymegbízott szerdán Békéscsabán.

Gajda Róbert elmondta, hogy március 1. és 18. között összesen 377 földrészletet hirdetnek meg. A területek túlnyomó része az első körhöz hasonlóan szántó, kisebb mértékben legelő - tette hozzá.


\"\"


Gajda Róbert, Békés megye kormánymegbízottja nyilatkozik


A kormánymegbízott arról is informálta a közvéleményt, hogy 2015-ben a meghirdetett 818 földrészlet felét tudták értékesíteni, mintegy 13,3 milliárd forint értékben. A tavaly elárverezett 419 ingatlan pedig összesen nyolcezer hektárt fedett le. Az MTI kérdésére válaszolva Gajda kifejtette: márciusban a tavaly el nem kelt földeket hirdetik meg, új területként pedig 47 földrészlet került be a már megjelent árverési hirdetményekbe. Hangsúlyozta: mezőhegyesi földeket nem árvereznek. Sóvári Tibor, a kormányhivatal földhivatali főosztályának vezetője elmondta: erdőket és védett természeti értékeket sem hirdettek meg, az árverések lebonyolítása pedig ugyanúgy történik, mint tavaly.


MTI / MCOnet