Letették a békéscsabai Munkácsy-negyed alapkövét

Békéscsabán letették a Munkácsy-negyed alapkövét. A több mint két hektáron, tíz helyszínen megvalósuló fejlesztés csaknem hárommilliárd forintból valósul meg a Modern városok program részeként.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa az alapkőletételen úgy fogalmazott, hogy Békéscsaba lesz a MVP egyik nyertese, hiszen ez a város volt a rendszerváltás egyik legnagyobb vesztese. Emlékeztetett, Békéscsaba MVP-s programja között szerepel egyebek mellett az M44-es gyorsforgalmi út, a Fürjesi elkerülő út megépítése, 30 hektárnyi ipari park kialakítása, nyomdaipari képző központ és röplabda akadémia létrehozása, új sportcsarnok és sportuszoda építése. A kormánybiztos elmondta, az első MVP-s szerződést Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben Sopronban, az utolsót 2017-ben Hódmezővásárhelyen írta alá. Az MVP teljes forrásigénye négyezermilliárd forint, amiből 1800 milliárdot már kifizettek.  A Munkácsy-negyedről szólva úgy fogalmazott, arra minden magyar büszke lesz. A békéscsabai Munkácsy-negyed központja a legtöbb eredeti Munkácsy-festménnyel rendelkező Munkácsy-múzeum lesz, amelynek megújítják az állandó kiállítását; felújítják a Munkácsy Emlékházat és az Ursziny-Beliczey-kúriát, ahol új bábszínház épül; fejlesztések lesznek a megyei könyvtár udvarán, és mások mellett megújul három híd is.
 
Letették a békéscsabai Munkácsy-negyed alapkövét
 
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, 2016 elején egy műhelykonferenciát szerveztek a Munkácsy-negyedről, amelyre akkor sokan csak legyintettek, "naiv ábrándnak" nevezték, hogy Békéscsabának lehet egy a pécsi Zsolnay-negyedhez hasonló kulturális központja. Az alapkőletétel és mellette számos egyéb, jelenleg is folyó beruházás bizonyítja, hogy a város fejlődik - húzta alá. Szarvas Péter polgármester kifejtette, a megyeszékhely MVP-s programjait három szempont köré szervezték: javítsa a közlekedést, a város megközelíthetőségét (ide tartozik az M44, a Fürjesi úti elkerülő és a reptérrel kapcsolatos tervek); fejlessze a helyi ipart (iparterületek és nyomdaipari képző központ kialakítása); továbbá javítsa az életminőséget (Wenckheim-turisztikai kerékpárút, sportcsarnok felújítása). Utóbbiba tartozik a Munkácsy-negyed kialakítása is. Hangsúlyozta, a következő 1,5-2 évben zajló beruházás nemcsak infrastrukturális fejlesztést jelent, kihelyeznek a köztérre számos Munkácsy-alkotást ábrázoló művet, emellett szeretnék, ha a negyedben civil szervezetek képzőművészeti eseményeket szerveznének, élettel töltve meg ezáltal a területet.

MTI/T.D.