Idén is megrendezik Magyarország leghosszabb fesztiválját

Június 17. és augusztus 28. között megrendezik a Csabai Nyár elnevezésű programsorozatot. Az első felét a Békéscsabai Jókai Színház, második felét pedig a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezi.

A több helyszínes esemény félszáz előadást, koncertet és számos rendezvényt tartalmaz, ami ingyenes is lesz. Kiss Tibor, alpolgármester kiemelte, hogy idén nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy helyi művészek is bemutatkozhassanak. A zenés-táncos esték mellett, író-költő találkozók, operettek, kiállításkok és régészeti kerékpártúrák is lesznek.

 

\"\"

 

Szarvas Péter polgármester szerint nagyszerű előadókra, nagyszerű előadásokra és nagyszerű élményekre számíthat a közönség. Kiemelte, hogy a futball Európa-Bajnokságra való tekintettel, több helyen is közvetítik majd a mérkőzéseket. A rendezvénysorozat hagyományosan a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar ingyenes nyárbúcsúztató szabadtéri koncertjével ér véget augusztus 28-án.

 

/T.D.