Holokauszt-emlékművet avattak

72 évvel ezelőtt hatszázezer magyar zsidót fosztottak meg a jogaitól, bélyegeztek meg és kergettek halálba, pusztán a hite miatt. A hivatalos adatok szerint a 2200 békéscsabai zsidó közül 1902-en nem élték túl a lágert.

Nem a zsidóság, hanem a magyar nép és a magyar polgárság tragédiája a holokauszt - mondta Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója a holokauszt-emlékmű avatásán. Moskovits Sándor, a Békéscsabai Zsidó Hitközség elnöke a megemlékezésen azt mondta, hogy azért kellett létrehozni az emlékfalat, mert olyan kevés zsidó maradt mostanra Békés megyében, hogy félő volt, néhány évtized múlva örökre feledésbe merült volna a \"mártírhalált halt zsidók\" emléke.

 

\"Kunos

Kunos Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója

 

A 90 méter hosszú emlékfalat a Széchenyi ligetben, a katolikus és a zsidó temető között emelték. A falon 2950 név szerepel, azoké, akiket Békéscsabáról és további csaknem húsz Békés megyei településről deportáltak a második világháború során. Az áldozatok neveinek összegyűjtésében Balogh István kutatási eredményeit használták fel. Az emlékmű csaknem 30 millió forintból épült meg, a forrást többek között a Mazsihisz, a Miniszterelnökség és a város önkormányzata biztosította.

 

 

/T.D.