Békéscsaba - Az időjárás a Centerbe szorította a Plázs szépe versenyt

Békéscsaba - Az égiek hétfőn délután sem fogadták teljesen kegyeikbe a Center Plázs iránt érdeklődőket, hiszen a szakadó eső ismét elmosta a programok egy részét. Persze, ha az idő nem is volt a legszebb, kellemes látványból azért mégiscsak kijutott az érdeklődőknek, különösen a férfiak érezhették kiválóan magukat. Hétfő délután öt órától rendezték meg a Plázs szépe szépségverseny selejtezőjét, az időjárás miatt a Csaba Centerben.


A megmérettetésen 15 fiatal hölgy járult a zsűri elé, előbb utcai viseletben, majd az erősebb nem jelenlévő képviselőinek legnagyobb örömére fürdőruhában. Nyomban el is indult a találgatás a nézőtéren, szinte mindenkinek megvolt a maga kedvence. Persze, ízlések és pofonok különbözők, így a döntnököknek most is határozniuk kell, hogy ki legyen az a tíz lány, aki a döntőben folytathatja a szereplést. A hős műsorvezető ezek után különdíjként fel is ajánlotta magát a kiesett öt hölgynek.

A finálét egyébként pénteken este 18 órától rendezik. Miközben a jelenlévők a női szépségekben gyönyörködtek, a Szent Vince Borrend borlovagjai a Fiume Szállótól gyalogosan indultak el a Csaba Centerbe. A látványos menetet Zsibrita Pál, a Csaba Center Invest ügyvezetője köszöntötte.

— Háromféle borivó van. Akad, aki mindent megiszik, valaki csak a jót szereti és olyanok is előfordulnak, akik csak az árat nézik — ezt már Gulyás Ferenc borász mondta el beszédében. A lovagrend tagja néhány mondatban bemutatta a bor történetét. Az 5000—6000 évvel ezelőttről, Mezopotámiából származó itóka az államalapítás környékén jutott el Magyarországra. Az 1890-es években a filoxéra, gyökértetűjárvány súlyos csapást mért a magyar borászatra, az ágazat csak az 1900-as években egyenesedett ki. A jelenlévők megtekinthették a borkiállítást és -vásárt. A nap ezt követően jazztáncbemutatóval, majd lapzártánk után jazzesttel folytatódott. Kedden is több érdekességet tartogat: a nagymamák szépségversenye mellett petanque-bemutató, illetve latintánc-bemutató és latin est várja a látogatókat.

Forrás: www.beol.hu

Szólj hozzá a fórumon: Békéscsaba - Az időjárás a Centerbe szorította a Plázs szépe versenyt

Békéscsaba – Képeslapküldő: Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Békéscsaba Online : bekescsaba.mconet.biz

Békéscsaba webcím és linkajánló: bekescsabalink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu