Békéscsaba 1,4 milliárdot kap kerékpárútépítésre

A Modern Városok Program finanszírozásából, további 1,4 milliárd forint többletforrással egészítik ki a Wenckheim-kerékpárút építését, mely várhatóan jövő nyárra készül el- derült ki a Magyar Közlönyből.

A Magyar Kormány a Wenckheim-kerékpárút építésére többletforrást biztosít Békéscsaba Önkormányzatának. A Modern Városok Programból finanszírozott projekt eredeti költségvetése meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján az 1,4 milliárd forint többletforrást az államtól két részletben kapja meg az önkormányzat: 2021-ben 1,3 milliárd forintot, 2022-ben pedig 145,4 millió forintot utalnak át.
 
Kerékpárutat építenek
 
Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője a szerkesztőség megkeresésére elmondta, hogy az önkormányzat 4 projektelemre kapta meg a többlettámogatást: ebből a pénzből építik meg a bányatavaktól a kastélyig tartó 3-3,5 méter széles, 3 kilóméter hosszú, mezőgazdasági- és kerékpárútként funkcionáló szakaszt. Gerla belterületén és a Ligeti soron kerékpárutat építenek, emellett pedig a Körte sor és Vesze közötti futófolyosónál a közvilágítást is fejlesztik.
 
A tervek alapján a beruházás az önkormányzat önereje nélkül, a kormány támogatásának köszönhetően, várhatóan 2022 nyarára készül el.
 
Opauszki Zoltán, a békéscsabai közgyűlés turisztikáért felelős tanácsnoka örömét fejezte ki a kormány döntésének. Elmondta, hogy az önkormányzat döntésének értelmében korábban egy közbeszerzési eljárást folytattak le, melynek során- a feltételes eljárásban-a kivitelező kiválasztása megtörtént. A végső döntés feltétele a kormányzati többletforrásról szóló támogatói okirat megszületése volt. A szabad jelzést megkapták, így a kivitelező néhány héten belül megkezdi a fennmaradó területeken a munkát, hogy a tervek szerint meghatározott időpontban a kivitelezés megtörténjen.
 
A Wenckheim-kerékpárút építésének célja, hogy kerékpár- és turistaúttal kapcsolja össze a Békés megyében található Wenckheim-kastélyokat: Szabadkígyósón, Gerlán, Pósteleken, Gyulán.
 
BG
Forrás: Behir