A helyi gyermekétkeztetés változásairól tartottak tájékoztatót

A Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény közel tízezer adag ételt készít el naponta, így az étel minőségének biztosítása állandó szakmai felügyeletet biztosít. Meghallgatták a szülők és gyermekeik véleményét, valamint a tálalószemélyzet javaslatait is.

Az intézmény 2011. decemberében csatlakozott a Mintamenza programhoz, melynél számos jogszabályi előíráshoz kell megfelelnie. A közelmúltban tartottak egy konzultációt is a tálalószemélyzet tagjai és a Mintamenza program szakemberei, ennek köszönhetően számos javaslat is megfogalmazódott. Több kezdeményezés is volt a jogszabályok módosítására is, ennek megszegését az ÁNTSZ ellenőrzi, és bírsággal büntetik, ha egy főzőkonyha nem tartja be a szabályokat.

 

Mintamenza program

A közeljövőben azt is szeretnék elérni, hogy két menü közül is tudjanak választani a fiatalok

 

Többek között javaslatot tettek arra, hogy két hét alatt ne csak kétszer adhassanak tésztaköretet a gyerekeknek, mivel az egyéb köreteket nem kedvelik annyira. Prohászka Béla, a Mintamenza-program szakmai vezetője elmondta, hogy összesen 16 javaslatot tártak a döntéshozók elé. Bíró Csaba, a gyermekélelmezési intézmény igazgatóhelyettese emlékeztetett arra, hogy míg a kiadások nőttek, a gyermekétkeztetés térítési díjai az elmúlt három évben változatlanok voltak.

 

/T.D.