A Békéscsabai Napsugár Bábszínház nyári táborokat szervez

Két turnusban nyári táborokat szervez a Békéscsabai Napsugár Bábszínház. A Modern városok program részeként várhatóan a megújuló Ursziny-Beliczey-kúriában kap új játékteret.

A 2021. június 28-i héten induló kisiskolásoknak szóló 1 hetes tábor ideje alatt a gyerekek megismerkednek a bábok világával, valamint a bábkészítéssel és -mozgatással, a mesedramatizálással. Lehetőségük lesz paraván mögött kesztyűs bábjátékokkal játszani, különböző árnyjátékokkal kapcsolatos feladatokat is kapnak. A hét végére pedig egy pár perces előadást mutatnak be szüleiknek.
 
A táborozás alatt a gyerekek megismerkednek a bábjátékokkal
 
Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi helyüket a Békéscsabai Jókai Színházzal közösen használták az Ibsen Házban, ahol 1 terem volt teljesen az övék. A műhelyt csak akkor használhatják, amennyiben nincs próba vagy előadás a színházban.
 
A helyhiány miatt nem tudtak sok bemutatót tartani, emiatt a színvonal sem volt olyan, mint más bábszínházaké.
 
Az önkormányzat lehetővé tette, hogy a Modern városok program részeként jelenleg építés alatt lévő Munkácsy-negyedben játékteret biztosítanak a megújuló Ursziny-Beliczey-kúriában.
 
Az Ursziny-Beliczey-kúria 19. századi műemlék épületét részben felújítják, valamint Fajzi Tamás békéscsabai mérnök tervei alapján bővítik egy épületrésszel. Az új helyen 3 terem lesz, mely 50,80 és 120 főt tud majd befogadni, emellett pedig foglalkozásokat tarthatnak itt gyerekeknek és csoportoknak. Az épületbe terveznek még egy játszóház építését is, valamint interaktív kiállításokat és egy tejivó jellegű kávézót is.
 
Lenkefi Zoltán elmondta: "A tervek szerint az új bábszínházban minden a nap és a fények játékáról fog szólni. A bejárat különböző színű és formájú üvegekből áll majd, melyen belépve a nap nagyon izgalmas színekkel ajándékozhatja meg a látogatókat. A színház nagyterme pedig az elképzelések szerint olyan lesz, mint a csillagos égbolt".
 
Hozzátette még, hogy a két épület közötti szabad téren a fák alatt is lehet majd játszani.
 
További előnye még az új helyszínnek, hogy jobban meg tudják szólítani a középiskolás korosztályt, valamint felnőtteknek is tudnak előadásokat tartani, melyre nagy igény mutatkozik a megyében élők részéről.
 
Szeretnék időnként megnyitni a hangstúdiójukat a középiskolás zenekarok számára, akik akár koncertezni is fognak itt tudni. Ezzel próbálják apró lépésenként bevonni a fiatalokat a bábszínház életébe.
 
Az igazgató elmondta még, hogy teljesen külön lesz a műhelyrész, így az előadóterekbe nem fogják hallani a zajokat.
 
Az új bábszínház kivitelezési munkálatai nettó 1,3 milliárd forintba kerülnek, melyet a Galéria Invest Kft végez. A munkálatok 2021. januárban elkezdődtek és várhatóan 2022 augusztusáig tartanak.
 
A Mesevilág Bábcsoport 1949. szeptember 9-i megalakulásáig vezethető vissza a békéscsabai bábjátszás története. A csoport több alkalommal is váltott helyszínt és fenntartót, de 2010 óta a Jókai Színházzal közösen az Ibsen Házban dolgoznak.
 
A bábegyüttest eleinte Gellért Erzsébet vezette, de 1961-ben átadta a stafétát Lenkefi Konrádnak. Az ő vezetésével vált a Napsugár névre keresztelt színház országosan és nemzetközileg ismertté.
 
A Nemzetközi Bábfesztivál 1968-ban indult el és 2014 óta Lenkefi Zoltán vezetése mellett szervezik meg a Bábos Drámaíró versenyt.
 
A társulat többek között megkapta már a Művészeti Nívódíjat és az Örökös Kiváló Együttes címet, a Békés megyei Príma Díjat, valamint 2018-ban a Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetést.
 
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk