A Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója ugyanaz maradt

Lenkefi Zoltán töltheti be további öt évig a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói posztját, a pályázatot márciusban írták ki, melyre  egyedüliként jelentkezett az eddigi vezető. A közgyűlés egyhangúlag, 16 igen szavazattal fogadta el az előterjesztést.

Lenkefi Zoltán 2005 óta vezeti a bábszínházat, újabb kinevezés október 22-től öt évre szól. Kiss Tibor kultúráért is felelős alpolgármester szerint az igazgató kreatív munkát folytatott eddig is, és ha sikerül új épületbe költöznie a teátrumnak, az "új szárnyakat" ad majd a munkához. Bíró Csaba, az önkormányzat közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottságának elnöke szerint az intézmény országos és nemzetközi hírnévre tett szert, melyre az egész város büszke lehet.

 

Lenkefi Zoltán marad a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója

Lenkefi Zoltán marad a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója

 

Lenkefi Zoltán tájékoztatása szerint két hete Minősített Európai Fesztivál címet nyertek el a nemzetközi bábfesztivál szervezéséhez, amelyet jövőre rendeznek meg ismét a békési megyeszékhelyen. Pályázatában Lenkefi Zoltán gyerekeknek szóló játszóházak, családi programok, a bábszínház világáról szóló időszaki kiállítások rendezését, valamint nyári gyerektáborok szervezését javasolta új elemként. 


/T.D.