6,5 milliárd TOP forrás Békéscsabának

Békéscsaba a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból 6,5 milliárd forintot nyert, melyet többek között kerékpárutak építésére, óvodákat felújítására, a belváros rehabilitációjának harmadik ütemének megvalósulására és a CsabaPark fejlesztésére fordítanak.

A város 1,1 milliárd forintot fordíthat a helyi foglalkoztatási együttműködés megvalósítására, valamint 1 milliárd forintot a belváros rehabilitációjának folytatására, amely során több teret felújítanak, növelik a zöldfelületek számát, rendezik az Élővíz-csatorna partját és felújítják az utcabútorokat. Ugyancsak egymilliárd forintból valósulhat meg a CsabaPark fejlesztésének második üteme, amely révén a létesítmény elnyerheti fesztiválközponti funkcióját, illetve épül egyebek mellett kolbász-, bor- és pálinkamúzeum a területen.

 

A CsabaPark fejlesztésének második üteme egy milliárd forintból valósul meg

A CsabaPark fejlesztésének második üteme egy milliárd forintból valósul meg

 

További 766 millió forintból korszerűsítenek négy iskolát és 218 millióból három óvodát a városban. Bővül a kerékpárút-hálózat is 813 millió forintból, 4,5 kilométer új szakasz épül majd. A városi piac 740 millió forintból újulhat meg, 350 millió forintból pedig a jaminai egészségház, a Munkácsy Mihály Múzeum átépítése valósul meg. A társadalmi együttműködést erősítő programok megvalósítására civil szervezetek 50 millió forintot nyertek el a TOP-ból.

 

/T.D.