Vantara Gyula is részt vett a MOB közgyűlésén

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésen tiszteletét tette Schmitt Pál köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, de jelen volt Vantara Gyula békéscsabai polgármester is részt vett az ülésen.
Nemrég tartotta soros ülését a Magyar Olimpiai Bizottság. A testület békéscsabai delegáltja, Vantara Gyula polgármester tájékoztatást adott a közgyűléssel kapcsolatos történésekről saját hivatalos oldalán.

Vantara Gyula

Vantara Gyula, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere is részt vett a közgyűlésen


Schmitt Pálkiemelte, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot. Az a cél, hogy a jövőben minél több gyermek szeresse meg a sportot. A versenysporttal kapcsolatban elmondta, hogy a társaságiadó-kedvezmény értelmében több tízmilliárd forint pluszbevétel áramolhat az öt látványsportágba, s hogy ezeket a pénzeket hatékonyan használják fel, ezért minden szövetségnek meg kell alkotnia a maga sportági stratégiáját is.

Magyar Olimpiai Bizottság

Nemrég tartotta soros ülését a Magyar Olimpiai Bizottság

 


Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke véleménye szerint továbbra is reális a 120-140 fős csapatlétszám elérése a londoni olimpián.A minap elfogadott új sportörvényről megjegyezte: január 1-jétől a MOB egyetlen köztestületként irányítja a magyar sportéletet és sportszakmai döntéseket is hozhat.


-kt-

Forrás. vantara.hu