Új munkahelyet teremt Békéscsabán az üzemcsarnok fejlesztés

A Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. kibővített üzemcsarnokát adták át nemrég Békéscsabán.

Vantara Gyula



A cég orosházi és békéscsabai gyáregysége is jelentős fejlődésen ment keresztül, hála az Új Széchenyi Tervben elnyert pályázatnak. Így munkahelyeket is tudnak teremtenia  térségben.


Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere is jelen volt az ünnepélyes átadáson, s beszédében kiemelte: a Linamar az egyik legjelentősebb munkaadó a megyeszékhelyen, hiszen közel ezer embert foglalkoztatnak.


Megemlítette azt is, hogy az önkormányzat igyekszik jó partnere lenni a vállalkozásoknak, segíteni előre jutásukat, ezen alapul a 2006 óta folytatott, városi gazdaságpolitika is.



Forrás: vantara.hu

-kt-