Nagyadózók köszöntése

A város legtöbb adót befizető cégeit, vállalkozásait köszöntötték január ötödikén a városházán.

A rendszerváltással egyidős a helyi adó rendszere, amely jelentős részben hozzájárul a város költségvetésének működéséhez. Békéscsaba több mint 5000 vállalkozása a tavalyi évben összesen 2 milliárd 700 millió forint helyi adót fizetett be a város kasszájába. Ebből a legnagyobb tétel az iparűzési adó, melynek összege 2 milliárd 400 millió forint. Ha abból indulunk ki, hogy városunk költségvetésének fő összege bevételi oldalon 23 milliárd forint, akkor láthatjuk, hogy mennyire fajsúlyos tétel településünk életében a vállalkozások által befizetett adóforint.

 

Köszönetünket fejezzük ki a tisztességgel adózó vállalkozásoknak, hiszen adóforintjaikkal hozzájárulnak a város működőképességének fenntartásához és gyarapodásához. Ezen felül Önök munkát adnak, bért fizetnek, családok megélhetését teszik lehetővé, ezzel részesei a város és a városlakók mindennapi életének. Továbbá örömmel tapasztalom, hogy egyre több vállalkozás segíti Békéscsaba kulturális és sportéletét - kezdte köszöntőjét Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere.

 

A város első embere kiemelte, hogy a város fő célja a helyi kis-, és középvállalkozások támogatása, mely területen már konkrét lépések is megvalósultak. Ezen vállalkozások támogatása érdekében január elsejétől mentesülnek a helyi iparűzési adó fizetése alól azon vállalkozások, melyek vállalkozói szintű adóalapja nem éri el az 1 millió forintot. Ezzel 1500 helyi kisvállalkozó mentesül az iparűzési adó fizetése alól.

 

Vantara Gyula

Vantara Gyula kiemelte, hogy a város fő célja a helyi kis-, és középvállalkozások támogatása

 

Békéscsaba önkormányzata továbbra is támogatja a vállalkozások fejlesztéseit, a befektetéseket, külön figyelmet szentel a munkahelyteremtő, és megtartó vállalkozásoknak.

[Forrás: bekescsaba.hu]

 

MCOnet - Békéscsaba Online


Szóljon hozzá a fórumon!