Kalmár Attila mesterkurzusa a Színitanházban
A Fiatal Színházművészetért Alapítvány által működtetett Színitanház az országban egyedülálló módon szervezi és biztosítja diákjai számára a gyakorlati képzést: neves hazai és külföldi szakemberek irányításával tanulhatnak mind a Békés Megyei Jókai Színház, mind a Békés Megyei Napsugár Bábszínház falai között.
A 2008/2009-es tanévben már több modult is szervezett az intézmény, melyeket bátran nevezhetünk kuriózumoknak, és hatalmas érdeklődésre tartottak számot.
Ennek jegyében érkezett a Színházba Kalmár Attila, Harangozó-díjas táncművész, aki meghatározó tagja volt 1990-től a Szegedi Kortárs Balettnek; jelenleg Bozsik Yvette társulatának a munkájában vesz részt.

A Kalmár Attila által vezetett kurzuson készült kép
Az általa vezetett kurzus a kontakt-tánc alapjaiba avatja be a Színitanház színész-szakos hallgatóit. Ennek a fizikai kontaktusra épülő mozgásnak, táncnak a lényege az adás és elfogadás, illetve ezek változó egyensúlyának megteremtése.
Azonban nemcsak tanárként, táncosként is találkozhatnak vele 2009. január 30-án, a színház Vigadó termében, mégpedig Vivaldi - Topolánszky Négy Évszak című táncjátékában.
[Forrás: bekescsaba.hu]
Békéscsaba Online - bekeson.hu