Ismét lesz Csabai Kolbászfesztivál

Az október 19-én kezdődő Csaba Kolbászfesztivál versenyére 750 csapatot várnak.

Hégely Sándor, a fesztivál igazgatója sajtótájékoztatón közölte: a fesztivál egyszerre szól a disznóvágás és a kolbászkészítés hagyományainak megőrzéséről és azok átadásáról. Jelezte, hogy a négynapos gasztrokulturális fesztiválra az ország minden tájáról érkeznek vendégek, de Európa szinte minden országa is képviseltetni fogja magát a rendezvényen. A fesztivál helyszíne nem változott, idén is a békéscsabai sportcsarnokba és környékére várják az érdeklődőket, ahol két hatalmas, egyenként 4000 négyzetméteres sátrat is felállítanak, és ahol élelmiszeripari kiállítást is rendeznek.

 

Októberben ismét kolbászfesztivál Békéscsabán

A hagyományokhoz híven az első nap az ifjúságé

 

A hagyományokhoz híven az első nap az ifjúságé: várhatóan 250 csapat fogja összemérni kolbászkészítő tudását, és osztálykirándulás keretében is érkeznek diákok a fesztiválra például a fővárosból. A szombati napon a felnőttek küzdenek meg egymással a fesztivál legnagyobb attrakcióját jelentő kolbászkészítő versenyen. A vasárnap a nyugdíjasoké, amikor az idős korosztály mutathatja be tudását, és hétfőn rendezik meg a mangalicanapot, amelyen a Csabai Kolbászklub tagjai, valamint elismert séfek mutatják meg az érdeklődőknek, hogy mi mindent lehet készíteni mangalicahúsból. Az egyetlen változás idén, hogy a szárazkolbász-készítő versenyt előrehozták: a szakavatott zsűri október 4-én dönt arról, ki lesz az idei kolbászkirály.

 

MTI/T.D.