Hangos siker a Jókai Színházban
A Rock & Irodalom című rendezvényt a Színház a Körös Irodalmi Társassággal közösen hozta létre.
Előzetesen százötven vendégre számítottak - pótszékeket kellett hozni, annyian akarták megtekinteni ezt a rendhagyó irodalmi estet, amelyen a Magvető kiadó, Hasítás című rocknovellákat tartalmazó antológiáját mutatták be páran a szerzők közül, valamint a szerkesztést is végző Tóth Krisztina.
Az esten sok mindenre fény derült. Például, a szerzők közül majd' mindenkinek volt valamilyen kalandja (legalább) egy zenekarral, ha hangszerrel nem is feltétlen, de az ifjúkori nosztalgikus motívumok mellett kellően drámai pillanatokat is átélhetett a közönség a felolvasások alatt. A szerkesztő mellett Egressy Zoltán, és Kiss Ottó hozott komolyabb hangvételű írást, míg, az est legvidámabb pillanatait - egymást túllicitálva, Grecsó Krisztián és Kiss László hozták a társaságba.

A Rock & Irodalom című rendezvényt a Színház a Körös Irodalmi Társassággal közösen hozta létre
Elek Tibor szokott szűkszavúságával, elegánsan kalauzolta végig az estén az alkotókat, sőt azt is megtudhattuk róla, hogy volt olyan koncert, ahová jegy híján a kerítésen keresztül mászott be az akkor még csak jövőbeli irodalomtörténész. A Bárka főszerkesztője, azóta visszatért a jogkövető zenevásárló magatartáshoz, de talán ez is mutatja, a közönség sokkal többet kapott egy irodalmi estnél. Igazi kóstoló volt ez egy életérzésből, és persze az sem teljesen szokványos, hogy másfélszáz irodalombarát, egy emberként fej felett tapsolja a tempót a Knocking on the heavens door című klasszikus rock ballada kiállásában, a kiválóan játszó Antovszki Band legnagyobb örömére.
Az irodalombarátokat legközelebb január 27-én az ünnepi Bárka estre várják a Békés Megyei Jókai Színház Vigadójában.
[Forrás: jokaiszinhaz.hu]