Ezüstös lányok

A Békéscsaba női röplabdacsapata a végső győzelem reményében és esélyével lépett pályára a Közép-európai Liga négyes döntőjében, ám végül második lett Mariborban.

Az 1994 óta létező regionális nemzetközi kupasorozatot 1995-ben és 1996-ban az Eger, 2000-ben a Nyíregyháza nyerte. A Közép-európai Regionális Röplabda Szövetség  megalakulása, és a liga 2007-es újjáéledése óta viszont magyar csapat még nem jutott négy közé. Egészen idáig, most viszont kettő is - ahogyan Szlovénia is két csapattal szerepelt a négy között.  A Linamar Békéscsaba a maribori elődöntőben a Vasassal találkozott, és 3-1-re nyert.


\"\"


A békéscsabai lányok a maribori télben


Az esélytelenebb szlovén csapat az elődöntőben 3:0-ra múlta felül a házigazda Maribor együttesét, majd a döntőben a Békéscsabát is legyőzte 3:1 arányban. A csabaiaknak ezzel megszakadt a veretlenségi sorozatuk, és miután mind az NB I, mind a Közép-európai Liga alapszakaszát, sőt az idei Magyar Kupát is megnyerték, nem sikerült elhódítaniuk a nemzetközi serleget.


MTI / MCOnet