Békéscsaba: szigorú keretgazdálkodáson alapuló 2012-es költségvetés


Februári közgyűlésén Békéscsaba Megyei Jogú Város elfogadta 2012-es költségvetését.
A város vezetése szerint új szemléletű, szigorú keretgazdálkodáson alapuló, a tervszerűséget, valamint a takarékos városi gazdálkodást szem előtt tartó költségvetési rendeletet fogadott el a közgyűlés.

A még tavaly novemberben elfogadott költségvetési koncepció alapelveihez, valamint az Állami Számvevőszék vizsgálati eredményei alapján felállított gazdálkodási előírásokhoz igazodva állították össze az idei büdzsé rendeletét.

Vantara Gyula hozzátette, hogy a költségvetés tartalmazza az adó- és vagyoni bevételek növelésének szándékát is, vagyis egyértelműen növelni szeretnék a városi kintlévőségek behajtásának hatékonyságát.

Vantara Gyula polgármester

Vantara Gyula polgármester elmondta, hogy a költségvetés tartalmazza az adó- és vagyoni bevételek növelésének szándékát is

 


Vantara Gyula elmondta, hogy a 29,4 milliárdos főösszeggel elfogadott 2012-es kassza összesen 859 milliós fedezetszükségletet tartalmaz, amelynek kisebb része a januártól városi tulajdonba kerülő színházak (Békéscsabai Jókai Színház, Napsugár Bábszínház) működtetési költségei miatt jelentkezik. Ennek mintegy 293 milliós fedezetét központi forrásokból, pályázati úton pótolná a város. A fennmaradó 560 milliós részt újabb fejlesztési hitelből pótolják, amelyet a még folyamatban lévő és tervezett beruházások önerejének biztosítására fordítanak.


-kt-

Forrás. vantara.hu