Befejeződött a Gyoma–Békéscsaba vasúti vonalszakasz rekonstrukciója

Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár adta át a  a több mint 32 kilométer hosszú Gyoma–Békéscsaba vasúti vonalszakaszt, amit határidőre fejeztek be.

\"támogatás,

A Gyoma–Békéscsaba szakasz két transzeurópai közlekedési folyosó része. Az Orient és a Rajna–Duna korridor a nyugat-európai országok és Európa dél-keleti régiója, a német és a román, bolgár, görög kikötők között biztosít összeköttetést.

Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „A Gyoma és Békéscsaba között megvalósult beruházás jelentősen javítja a Békés megyében élők közlekedési lehetőségeit.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, 85% uniós és 15% hazai forrás felhasználásával, 38,9 milliárd forintból valósult meg. 

 

-kt-