A szerző unokája is megtekintette a nagysikerű Csínom Palkót

Némi túlzással - a csilláron is lógtak a Csínom Palkó utolsó élőzenével kísért előadásán, amelyet megtekintett a zeneszerző Farkas Ferenc fia, és családja is. A család Svájcból érkezett haza csak ezért az előadásért. Farkas András - aki szintén a zenei pályán, karmesterként szerzett magának nemzetközi hírnevet - gyermekei magyar színpadon, élőben most „találkoztak" először a nagyapa alkotásával.

Farkas András elmesélte, emlékszik rá, amikor édesapja a Csínom Palkót komponálta. Történeteiben egy igazi polgár arcképe rajzolódott ki a zongora mögött, amin a Csínom Palkó alig több mint egy hét alatt(!) megszületett. Hallhattunk még tőle a mű 1960 körüli kassai bemutatójáról is, ahol Rákóczi Ferenc szülővárosában, a teltházas előadások ellenére politikai okokból hamar levették műsorról a magyar nyelvű előadást, és arról is, hogy volt olyan bulgáriai bemutató, ahol Farkas Ferenc nem ismert rá művére, annyira átírta azt, a helyi karmester.

 

Farkas András és Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója

Farkas András és Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója

 

Somogyi Tóth Dániel és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar teljesítményét ezzel szemben hálásan dicsérte a szakember, de ez az este nem a szakmai elemzésről szólt. Hogy az előadás, milyen hatással volt a családra azt az önök képzeletére bízzuk, mindenesetre /öröm/ könnyekben nem volt hiány a nézőtéren ezen az esten sem.

 

[Forrás: jokaiszinhaz.hu]

 


Békéscsaba Online - bekeson.hu


Szóljon hozzá a fórumon!