A polgármester és a kormánymegbízott is a békéscsabai adománygyűjtés mellé állt


Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata meghívását elfogadva sokan érkeztek  a Városi Polgári bálra a Békéscsabai Jókai Színház Vígadójába, ahol közel egymillió forintnyi támogatás gyűlt össze!

Vantara Gyula



A bál fővédnöke, dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki személyesen nem tudott jelen lenni, ezen a jeles eseményen, azonban egy jelentős összeggel, 500 ezer forinttal támogatta a kezdeményezést. 100 ezer forintot kapott az alapítvány az est díszvendégétől, dr. Deutsch Tamás EP képviselőtől, illetve a Békés Megyei Vízművek Zrt-től is.


A beérkezett támogatásokat megköszönte Vantara Gyula polgármester. A köszöntőket dr. Deutsch Tamás zárta, aki örömét fejezte ki, hogy ismét Békéscsabára látogathatott és kiemelte a város szemmel látható fejlődését.


Az AUT-PONT Autista Alapítvány ügye mellé állt ©tefan Daòo, a Szlovák Köztársaság főkonzulja, Erdős Norbert kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, Hanó Miklós alpolgármester, országgyűlési képviselő, Kiss Tibor alpolgármester, békéscsabai képviselők, a város jegyzője, aljegyzője, továbbá ismert közéleti emberek, vállalkozók.




-kt-

Forrás. bekescsaba.hu