A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium díjjal ismerte el Békéscsaba közlekedés kultúráját

Május 11-én, a közlekedés kultúra napja alkalmából Békéscsaba Közlekedésbiztonsági díjat kapott, a rendezvényen összesen tizenöt települést ismert el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen hangsúlyozta, korunk legfontosabb kihívása a hatékony, környezettudatos közlekedés megvalósítása. A közlekedők komfortérzetét növelni kell, fontos, hogy partnerként tekintsenek és figyeljenek egymásra. Az esemény részt vett dr. Ledia Lazeri, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének irodavezetője is.

 

Közlekedésbiztonsági díjat kapott Békéscsaba - forrás: bekescsaba.hu

Közlekedésbiztonsági díjat kapott Békéscsaba

 

Békéscsaba kiemelt figyelmet fordít a város közlekedésére, évek óta jelentős összeget fordít a kerékpárút-hálózat fejlesztésére, a város belterületén található utak karbantartására. A jövőbeli fejlesztések fókuszában továbbra is a kerékpárutak állnak. A díjátadó ünnepségen a minisztérium tizenöt települési önkormányzatnak, köztük mindössze két megyei jogú városnak, Szekszárdnak és Békéscsabának adott át elismerést.

 

/T.D.