16,6 milliárd forintos főösszeggel fogadták el a békéscsabai költségvetést
Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a közgyűlési döntés után közölte: a költségvetés minden területen takarékos és feszes költséggazdálkodást irányoz elő.
A képviselő-testület februárban szűkös tartalékforrásokkal fogadta el Békéscsaba 2013-as költségvetését.A 16,6 milliárd forintos főösszeggel elfogadott költségvetés 12,5 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. A saját jogú bevételek tervezett összege 2013-ban 3,955 milliárd forint, az adósságszolgálat a saját bevételek 18 százalékát viszi el.
Vantara Gyula a különbözetről szólva kifejtette: az állami fenntartásba adott intézmények költségvetését már nem tartalmazza, kiesett a városi kórházé, az átadott iskolákban dolgozó kétezer pedagógus és technikai dolgozó bér- és járulékköltsége, valamint a járási hivataloknak átadott 60 munkatársé. Jelentős beruházások fejeződtek be 2012-ben, ezeket a tételeket is kivezették.
MTI/MCOnet
